Önkéntes Tűzoltó Testületek Baráti Találkozója

A Négyesfogat falvai: DOROSZLÓ, GOMBOS, KUPUSZINA SZILÁGYI Önkéntes Tűzoltó Testületeinek Baráti Találkozó nevű rendezvénye 27 éves múltra tekint vissza. Idén a doroszlóiakon volt a sor, ők szervezték, tartották, vidékünk legnépesebb civil szervezetei, a tűzoltó testületek ünnepét.

A helyi Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület Fúvós Zenekarának hangjaival fogadták a vendégeket a házigazdák, majd együtt megkoszorúzták a tűzoltóság védőszentje, Szent Flórián szobrát. Körmenetben vonultak a futballpályára, ahol az ünnepélyes sorakozó, zászlófelvonás és a szerb valamint a magyar himnusz eléneklése után közös reggeli, bemutató jellegű ,,szerelés” zajlott. A hangulatot emelte a fogatozás lehetősége és a közönség, amely szép számmal volt jelen, tekintette meg a tűzoltók programját.

Közös ebéd zárta a napot, a rendezvényt, amely két regionális civil szervezet, a DUNATÁJ EGYESÜLÉS és a KUCKÓ GYERMEKSAROK támogatásával valósult meg.

Forrás: Nyugat-Bácska Portál

Kálóci Karola fotói