A 111 éve született Herceg Jánosra emlékeztek

A 111 éve született Herceg Jánosra emlékeztek

111 évvel ezelőtt, május 11- én született Herceg János akadémikus író. Előzőleg, több évtizeden át a zombori Berta Ferenc Zsebszínház tartotta, de néhány éve a Dunatáj Egyesülés szervezi a jubileumi megemlékezést a zombori Szent Rókus temetőben, az író sírjánál.

Idén a vírushelyzetre való tekintettel szűk körben gyűltek egybe a Herceg-síremléknél.

Péter István, a Dunatáj elnöke elmondta, a régió szintű civil ernyőszervezet minden körülményben azon igyekszik, hogy méltó módon képviselje a nyugat-bácskai magyar közösségek tagjainak érdekeit és szívügyüknek tekintik, hogy a lehetőségekhez mérten megtartsák a jeles évfordulókat, megemlékezzenek a közösség olyan jeles egyéniségeiről, mint Herceg János akadémikus.

L. Móger Tímea szervező felolvasott Fenyvesi Ottó Halott vajdaságiakat olvasva című könyvéből. Herceg János kulturális, társadalmi és írói küldetésének előfutárát, Szenteleky Kornélt idézte meg versben.

Az akadémikus sírján elhelyezte az emlékezés virágait a Dunatáj Egyesülés nevében Pelt Ilona és Péter István, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében Dubacz Éva és Pribilla Attila, a doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület nevében L. Móger Tímea.

Fényképek