Doroszló újratelepítésének évfordulója

A doroszlóiak április 5-én ünneplik a falu újratelepítésének évfordulóját. A hagyomány szerint az emlékkeresztnél zajlik megemlékező műsor, a jelenlegi vírushelyzetben azonban mindez elmaradt. Helyette az idei védnöknek, a Kuckó Gyermeksarok elnökének, Móger Tímeának köszöntő szavaival emlékeztek meg a jeles évfordulóról.

Ünnepi írásában a civil szervezet elnöke egyebek mellett a következőket hangsúlyozta:

Doroszló újratelepítésének 269. évfordulóját jegyezzük idén- még mindig óvatosan, vigyázva egymásra, a nagykeresztnél szokásos, ünnepi összejövetel személyességét nélkülözve.

Ennek ellenére több mindenen osztozhatunk és tettük azt egész éven át. Nagyon sok volt a veszteség, küzdelmesek a megváltozott körülményű mindennapok, mégis úgy érzem, sikerült megőrizni magunkban a közösségi jó szándékot, a tettvágyat. Eredmények születnek, szellemi találkozások valósulnak meg. Gondolok itt akár a Keresztény Magyar Nyugdíjas Egyesület meg az Önkéntes Tűzoltó Testület szüntelen segítő tevékenységére, a Disz Ifjúsági Szervezet jövőbemutató munkájára vagy a Móricz Zsigmond MME berkeibe tartozó hagyományápoló csoport folytonos törekvésére, amely arra irányul, hogy elődeinkről, nagyjainkról megemlékezzünk, hogy róluk ne feledkezzünk meg. Minden egyházi esemény pedig, ahogyan a mostani húsvét is lehetővé teszi, hogy megéljük azt a hitet, amelyet örökül hagytak nekünk, a felelősség, a magunk vállalását jelentő „könnyű kereszt” édes terhével együtt.

„Menni kell. Jönni kell. Vinni kell. Hozni kell. Terheink valódiak. Valódiságunk többszörös teher”

Otthonunk stációi között járni azt jelenti, eggyé válunk az úttal, amin jövünk-megyünk, az utcákkal, amelyeken nap, mint nap megfordulunk. Ismerős fák és földek termésén követjük végig az évszakok váltakozását, magunk lét- fordulóin  keresztül éljük, testesítjük  meg a település sorsát. Ezért sem mindegy, miként cselekszünk. Kicsi a falu, kicsi a közösség, így még nagyobb lehet az egyén felelőssége, ám jó esetben több lehet a közös öröm és az áldás is. Feltéve, ha bátran átadjuk magunkat az életérzésnek: „doroszlainak” lenni. Akár itt élő polgárként, akár elszármazottként kötődünk a településhez, egész biztosan van arról fogalmunk, milyen érzés befordulni a kisközbe, leparkolni a répaplaccon, elsétálni a kanálisra, kimenni a Szentkúthoz…

A Kuckó Gyermeksarok bölcsője, székhelye is ez a falu. Generációk bontogatták szárnyaikat a kisoviban, de a mostani eseménytelenségben különösen jóleső visszaemlékezni akár az Óvodások Színjátszó Találkozóira, a nyári táborokra, az erdő- és vidékjáró túrákra, a Hazaváró Báránypaprikás Főzőversenyekre és sorolhatnánk. Talán mindannyiunk szívéből beszélek, ha azt kívánom, találkozzunk mielőbb ismét személyesen, egymás szemébe tekintve és a közösségi feladatainkkal szembenézve, felvállalva magunkat, egymást, a dolgainkat, olyannak, amilyennek szeretjük, olyannak, amilyenné azokat tesszük.

tra