„Kupuszina a tiéd is”

A kupuszinai helyi közösség Tanácsa Kupuszinai Falunapok elnevezéssel tartott rendezvénysorozatot, különbözőbb szórakoztató és közösségépítő programok megszervezésével.

Augusztus 10-én a Melody Együttes szolgáltatta talpalávalóra mulatoztak a helyiek és az eseményekre vidékről, külföldről hazatért kupuszinaiak.

Augusztus 11-én a hagyományos, immár tizenhatodik alkalommal megrendezett Nyári Játékok vetélkedőre került sor a  Falunapok helyszínén, a futballpályán. Saját maguk által kitalált ügyességi- és sportversenyszámok keretében mérkőzőtt meg a hat csapat, amely a település civil szervezeteinek, egyesületeinek tagjaiból állt össze.

Rekettye Róberttől, a helyi közösség Tanácsának elnökétől megtudtuk, az esemény megszervezésében nagy segítséget nyújtottak a kupuszinai civil szervezetek, a helyi vállalkozók is. A helyszínen felállított rendezvénysátor pedig a Dunatáj Egyesülésnek köszönhető. Mindennek szellemében az esemény jelmondata volt: Kupuszina a tiéd is. A hangulatot fokozta a The End zenakar és a látnivalókért, a finomságokért a mézesbábosoknak, a kézműveseknek, továbbá a közös bab-vacsorát elkészítőknek jár köszönet. Az eseményen horvátországi, kopácsi vendégek is résztvettek, az ottani Tűzoltó Testület tagjaival ápolnak gyümölcsöző kapcsolatot a kupuszinai tűzoltók. Továbbá színfoltja volt a Játékoknak, hogy a Kuckó Gyermeksarok által szervezett doroszlói nyári rendezvénysorozat első kerékpártúrája Kupuszinára szerveződött. A Doroszló-Bike tagjai Doroszló-Stapar-Čičovi-Kupuszina távon,  látogattak el a Kupuszinai Falunapokra. A nyugat-bácskai magyar közösségekre jellemző, hogy rendszeresen látogatják, támogatják egymás rendezvényeit.

Az eseménysorozat folytatásában 12-én este a fiatalok számára tartottak Falunap-ok nevű partit, amelyen DJ. Kovács szolgáltatta a zenét.

LMT

Galéria