Ismerjük meg Nyugat- Bácskát!
A Dunatáj Egyesülés Nyugat- Bácska Régiófejlesztéséért március 22- én, Doroszlón indította el az: Ismerjük meg Nyugat- Bácska természeti, táji gazdasági, történelmi örökségeit! nevű kezdeményezését.A Zomborból, Kupuszináról, Bezdánból és Nemesmiliticsről érkezett gyerekek és felnőttek doroszlói társaikhoz csatlakozva, több mint hatvanan Wilhelm József történelemtanárnak és Novák Lászlónak, a vadász egyesület elnökének kalauzolásával sétát tettek a doroszlói nagyerdőben.
Elsőként a Duna- Tisza- Duna csatorna zsilip- hídján gyalogoltak át majd a pusztán tekinthették meg az ősi növénytársulást, a sztyeppét. Egy magaslesről szétnézhettek egészen az Erdődi várig. Beletekinthettek abba a kútba, amelyet a legenda szerint egy alagút ezzel a várral köt össze a Duna alatt. Láthatták, a régi Doroszló, hol terült el, ezen kívül a török temetőt és az u.n római sáncok domborulatait. A kiadós, több mint hat kilóméteres séta közben pihenőt, a vadász egyesület tagjainak köszönhetően, tábortüzek fölötti nyárson sütés jelentett. A gyerekek élvezték az ismerkedést, a látnivalókat. A doroszlóiak szinte egytől egyig arról számoltak be, hogy bár itt élnek még maguk sem jártak ezeken a helyeken.
- Hiánypótló küldetése van az ilyen és ehhez hasonló kirándulásoknak- magyarázta Pelt Ilona tartományi képviselő, a Dunatáj titkára- reményeink szerint kilenc nyugat- bácskai település: Kupuszina, Szilágyi, Gombos, Bácsgyulafalva, Nemesmilitics, Bezdán, Zombor, Kúla és értelemszerűen ugye Doroszló alkotja majd a projektet, melynek próbáját jelentette ez a doroszlói barangolás. A szülők, a civilek és a tanárok bevonásával megmutatjuk a gyermekeknek Nyugat- Bácska azon természeti, táji, gazdasági és történelmi örökségeit, melyeknek érték- jellegére felnőtt korukban építkezhetnek majd. A második fázist a munkavállalói kézség fejlesztése, önmenedzselés megtanítása jelentené az általános iskolák felsősei és a középiskolások körében. Harmadikként pedig mindennek a fenntarthatóságát szeretnénk biztosítani a tanárok pályaválasztási tanácsadókká való kiképezése által. Tudjuk, hogy mindez igazából az iskolai pedagógus dolga, de a Nyugat- Bácska legtöbb oktatási intézményében ez a személy nem tud magyarul, az az az anyanyelvén segítségére lenni a tanulónak.
A programmal tehát az átfogó célunk az lenne, hogy megismertessük gyermekeinket a továbbtanulási és egyéb lehetőségekkel ezáltal járulva hozzá a nyugat- bácskai magyarság fennmaradásához- zárta mondandóját Pelt Ilona.
Lennert Tímea