2016.6.29.
Búcsúi falunapot tartottak Gomboson. BLAGOJEVIĆ MÁRIA, a helyi közösség tanácsának elnöke elmondta, első alkalom, hogy a Szent László-napi búcsút és a település ünnepét közö Tovább
2016.6.9.
Az elmúlt időszakban több településen szerveztek túrát, kirándulást biciklivel, sétálva, civil kezdeményezésre, műemlékvédelmi céllal vagy ajándékul. Június első napján Tovább
2016.5.17.
A doroszlói Helyi Közösség, a Kuckó Gyermeksarok és a Dunatáj Egyesülés közös szervezésében, Kurta élet-ismerős versek címmel pünkösdi művelődési programsorozat zajlott a Mária, Tovább
2016.5.11.
Hétvégén Csonoplyán, majd a záró esten Bezdánban mutatkozott be, az április végén Bácsgyulafalván és Nemesmiliticsen tájoló Ötösfogat rendezvénysorozat szereplőgárd&aacut Tovább
2016.4.14.
Péter István a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) Tanácsának tagja, Nyugat-bácskai körzeti szervezetének alelnöke, az apatini Községi Tanács tagja, a Dunatáj Egyesülés elnöke több k& Tovább
2016.3.11.
Hamarosan útjára indul az Ötösfogat, Bácsgyulafalva, Bezdán, Csonoplya, Nemesmilitics, Zombor művelődési egyesületeinek közös rendezvénysorozata. Első állomás április 22-én a zombori Magyar Polgá Tovább
2016.3.5.
1848/49 történéseiről megemlékező alkalmak lesznek Nyugat-Bácska szerte. Olvasóinkat az alábbiakban tájékoztatjuk a helyszínekről, az időpontokról. MÁRCIUS 12. SZILÁGYI Megemlékezés és &... Tovább
2016.3.4.
Március 3-án a zombori Bosnyák Ernő–moziban vetítették a Határúton című és az Ukrajna újratöltve címet viselő dokumentumfilmeket. A szervezők nevében Pelt Ilona, a Dunatáj Egyesülés Tovább
2016.2.22.
Március 3-án 17 órától a zombori Bosnyák Ernő-moziban két nagy sikerű alkotás, a Határúton című és az Ukrajna újratöltve című dokumentumfilm kerül vetítésre. Vendégek Tovább
2016.2.5.
Mint arról már értesült a közvélemény, a Prosperitati Alapítvány január 31-én tíz területen kiírta a mikro- és kisvállalkozások, a mezőgazdasági termelők részére a ... Tovább
e-mail: dunatajegyesules@gmail.com telefon: 025/424-024
Webhelyünk sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében. Honlapunk használatával hozzájárul a sütik használatához.
Tudjon meg többet